A csömöri Valter Attila a 25. helyen zárt a Vuelta a Espana háromhetes országúti kerékpáros körverseny összetettjében. A párizsi olimpia után ismét bizonyított.
A párizsi olimpián negyedik magyar bringás a Lisszabon és Oeiras közötti 12 kilométeres egyéni időfutamot 53,310 km/órás átlagsebességgel tekerte végig, s így közel egy perccel volt lassabb, mint a győztes amerikai Brandon McNulty. Az első héten aztán többször ért célba a főmezőnnyel, de a negyedik szakaszon összeszedett hátrány miatt az első hét után a 42. volt az összetettben.
- Az idei La Vuelta eddig leginkább a forróságról szólt - értékelt Valter Attila a közösségi oldalán. - Életemben nem mentem még ilyen melegben, ráadásul napokon keresztül 40 fok fölötti átlaghőmérsékletben tekerve az ember nagyon gyorsan túlterhelheti magát, onnantól pedig szenvedés lehet még a célba érkezés is. Szerencsére jó kezekben vagyunk a csapatnál, mindent megtettünk, hogy a lehető legjobban “átvészeljük” ezt a perzselő időt. Természetesen mindenki teljesítményére nagyban hatott ez a meleg, elég érdekes dolgok történtek eddig a versenyen, de szerintem ezzel együtt vagy pont emiatt az utóbbi évek egyik legérdekesebb GrandTourja ez.
A második héten aztán két top20-as eredménnyel kezdett, kedden ráadásul szinte végig szökésben csatázott, centikre volt a tizedik helytől, így az összetettben is lépkedett előre, kiegyensúlyozott teljesítménye összesítésben végül a 25. helyre volt elég, a holland csapatában a harmadik legjobb lett!
- Mindenki maximumot akar menni, csak nem mindenki bír, én is ez a kategória voltam. Aki kerékpárversenyző és egy háromhetest fejez be, nincs hova tartalékolni, ez a kicsi már nem oszt, nem szoroz, néha a fejed korlátoz egy kicsit, de amit az agyad és a tested enged, azt kiadod magadból. Egész jó érzésekkel zártam ezt a Grand Tourt, nagyon örülök, hogy kipipálhattam, ráadásul egy ilyen erős csapatban. Remélem, hogy ez hozzám fog tenni és bennem van a tudat, hogy egy nyáron két Grand Tourt is túléltem - értékelt a zárónap után a csömöri bringás.
79. Vuelta a Espana 2024, országúti kerékpárverseny, Portugália-Spanyolország
csömöri eredmények
augusztus 17. (szombat): 1. szakasz, Lisszabon–Oeiras (12 km)
71. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 13:30.36 mp +55.08 mp hátrány
augusztus 18. (vasárnap): 2. szakasz, Cascais–Ourém (194 km)
114. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 5:12:55 mp - a győztessel azonos idővel
augusztus 19. (hétfő): 3. szakasz, Lousa–Castelo Branco (191,2 km)
97. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:40:42 mp - a. i.
augusztus 20. (kedd) 4. szakasz, Plasencia–Pico Villuercas (170,5 km)
107. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:38:38 mp +11:49 mp h.
augusztus 21. (szerda) 5. szakasz, Fuente del Maestre–Sevilla (177 km)
98. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:25:28 mp - a. i.
augusztus 22. (csütörtök) 6. szakasz, Jerez de la Frontera–Yunquera (185,5 km)
47. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:35:03 mp +6:51 mp h.
augusztus 23. (péntek) 7. szakasz, Archidona–Cordoba (180,5 km)
55. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:15:39 mp +1:17 mp h.
augusztus 24. (szombat) 8. szakasz, Úbeda–Cazorla (159 km)
41. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:41:14 mp +2:40 mp h.
augusztus 25. (vasárnap) 9. szakasz, Motril–Granada (178,5 km)
50. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 5:06:00 mp +23:32 mp h.
augusztus 26. (hétfő) szünnap
augusztus 27. (kedd) 10. szakasz, Ponteareas–Baiona (160 km)
16. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:56:18 mp +5:31 mp h.
augusztus 28. (szerda) 11. szakasz, Campus Tecnológico Cortizo Padron–Campus Tecnológico Cortizo Padron (166,5 km)
11. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:44:56 mp +4 mp h.
augusztus 29. (csütörtök) 12. szakasz, Ourense Termal–Estacion De Montana De Manzaneda (137,5 km)
45. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:43:56 mp +7:44 mp h.
augusztus 30. (péntek) 13. szakasz, Lugo–Puerto de Anceres (176 km)
88. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:43:52 mp +24:01 mp h.
augusztus 31. (szombat) 14. szakasz, Villafranco del Bierzo–Villablino (200,5 km)
53. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:21:34 mp - a. i.
szeptember 1. (vasárnap) 15. szakasz, Infiesto–Valgrande-Pajares Cuitu Negru (143 km)
17. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:50:44 mp +4:53 mp h.
szeptember 2. (hétfő) szünnap
szeptember 3. (kedd) 16. szakasz, Luanco–Lagos de Covadonga (181,5 km)
38. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:52:49 mp +8:03 mp h.
szeptember 4. (szerda) 17. szakasz, Arnuero–Santander (141,5 km)
31. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 3:32:14 mp - a. i.
szeptember 5. (csütörtök) 18. szakasz, Vitoria-Gasteiz–Maestu-Parque Natural de Izki (179,5 km)
55. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:10:52 mp +10:00 mp h.
szeptember 6. (péntek) 19. szakasz, Logrono–Alto de Moncalvillo (164,8 km)
67. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:07:47 mp +12:52 mp h.
szeptember 7. (szombat) 20. szakasz, Villarcayo–Picón Blanco (172 km)
28. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4:47:07 mp +8:30 mp h.
szeptember 8. (vasárnap) 21. szakasz, Madrid–Madrid (24,6 km)
58. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 29:14.90 mp +2:46.53 mp h
az összetettben:
25. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 83:11:49 mp +1:22:31 mp h.
Gratulálunk!