A sztárcsapat kötelékében

A holland profi országúti kerékpárcsapat, a Jumbo-Visma Amszterdamban egy elegáns esemény keretében hivatalosan is bemutatta 2023-as keretét, amelynek tagja a csömöri Valter Attila is.


A Team Jumbo-Visma profi férfiegyüttese több ismert versenyzőt is szerződtetett a 2023-as idényre. Az újoncok egy elegáns rendezvény keretében mutatkozhattak be a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak: az új holland versenyzők, Dylan van Baarle és Wilco Kelderman mellett a rajongók további három új arcot is köszönthettek, a szlovén Jan Tratniket, a brit Tom Gloagot és a csömöri Valter Attilát. A 24 éves országos magyar bajnok korábban már közel állt a holland sztárcsapathoz való aláíráshoz, de ezúttal a tinta is megszáradt a szerződésén. Büszkeségünk néhány napot töltött már Hollandiában, a csapat főhadiszállásán, illetve egy közös spanyolországi edzőtáboron is túl van újdonsült csapattársaival. Az EuroSport első benyomásokról készült interjúja IDE kattintva olvasható.

- Két évvel ezelőtt már beszélgettünk, de akkor végül nem mondtam igent - mesélte Attila. - Akkoriban nem éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy megtegyem ezt a lépést. Örülök, hogy ez most megtörtént. Úgy érzem, mintha egy nagy család részévé váltam volna. Sokat kell még tanulnom és fejlődnöm, de a karrierem ezen pontján ezt is szeretném csinálni: megharcolni a helyemért ebben a csapatban, és a csapat legfelső szintjére nőni!

Sok sikert, Attila!