Csodás formában

Ragyogóan hangolt a Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyre Valter Attila, aki az Alpesi kör minden szakaszán a legjobb 20-ban, összetettben pedig ötödikként zárt!


Április 18. és 22. között került sor a 2.Pro besorolású Alpok körversenyére, amely a közelgő Giro d'Italia egyik fontos felkészülési állomása a csömöri sztár, Valter Attila és a teljes mezőny számára. A hegyekkel teletűzdelt ötszakaszos viadalon 10 WorldTeam, 7 ProTeam és egy kontinentális sor állt rajthoz. A francia Groupama-FDJ színeiben bringásunk végig csodálatosan tekert, mindössze öt másodperc hátránnyal az előkelő 17. helyen zárt a nyitónapon, majd másnap a harmadik helyen fejezte be a második szakaszt! Attila ezzel 5 UCI-világranglista pontot is gyűjtött, ráadásul az összetettben is előrelépett a harmadik helyre! A folytatásban Ausztriába látogatott a mezőny, ahol festői szépségű táj várt a kerekesekre. A francia sor magyar kerekese az esélyesek csoportjával a tizedik helyen ért célba, majd a záró etapon is a legjobb tízben végzett, így összetettben az ötödik lett, amivel 85 UCI-világranglista pontot gyűjtött. Ez a forma bizakodásra ad okot a május 6-i Giro-rajt előtt!

- Micsoda hét, micsoda verseny! Az ötödik helyen zártam a Tour of the Alps összetettjében, miközben Thibaut Pinot visszatért. Elégedett és büszke vagyok az egész heti teljesítményemre. Sikerült végig összeszedetten és magabiztosan versenyezni. Nincs olyan, amit ezen a versenyen jobban tudtam volna csinálni és ez egy nagyon megnyugtató érzés. Tavaly, ugyanezen a viadalon mindössze egyszer sikerült a húszban végezni, idén egy dobogó és két tizedik hely mellett, ez minden nap összejött. Jöhetnek az utolsó edzések a Giro d'Italia előtt, ami ekkora motivációval gyerekjáték lesz - írta közösségi média oldalain a Groupama-FDJ magyar kiválósága.

Alpesi körverseny 2022, országúti kerékpárverseny, Olaszország-Ausztria
csömöri eredmények
április 18. (hétfő): 1. szakasz, Cles-Primiero (161 km)
17. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:12:27 mp +5 mp hátrány
április 19. (kedd): 2. szakasz, Primiero-Lana (154 km)
3. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:56:04 mp - a győztessel azonos idővel
április 20. (szerda): 3. szakasz, Lana-Niederdorf (155 km)
18. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:03:53 mp +57 mp h.
április 21. (csütörtök): 4. szakasz, Niederdorf-Grossglockner (142 km)
10. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:29:19 mp +15 mp h.
április 22. (péntek): 5. szakasz, Linz-Linz (115 km)
10. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:18:39 mp +9:15 mp h.
az összetettben:
5. Valter Attila (Groupama-FDJ) 19:00:18 mp +49 mp h.

Gratulálunk!