Közrefogták a győztest

Idén is a Crosskovácsi Maraton keretein belül rendezték az MTB XCM országos bajnokságot, amelyen az U17-es korosztályban két csömöri bringás is dobogóra állhatott!


A tavalyi évhez hasonlóan idén is csak az U19-es korosztálytól felfelé osztottak bajnoki érmeket. A Nagykovácsi környéki nyomvonalon, középtávon 49,2 kilométer és 1650 méternyi szint – amely az 5,2 kilométeres felvezető körből és a 44 kilométeres „nagy körből” tevődött össze –, míg hosszútávon 73,2 kilométer és 2350 méternyi szint – amely az 5,2 kilométeres felvezető körből, a 44 kilométer hosszú „nagy körből”, valamint ennek egy 24 kilométeres rövidített részéből állt – várt a résztvevőkre. Az elmúlt napok viharai ellenére egy teljesen száraz pálya fogadta a kerékpárosokat, a rajt és célterület ezúttal is a Kastélyparkban került kijelölésre. A Crosskovácsi évek óta etalon a hazai versenyek között, számos bringás kedvence ez a maraton, főleg a kiszámítható európai színvonalú körülmények miatt, így a pandémiás időszakot követően is láthatóan sok érdeklődőt vonzott - írta a szövetség honlapja.

MTB XCM országos bajnokság 2021 - Crosskovácsi Maraton, Nagykovácsi
csömöri eredmények
rövid táv
U15, fiú
1. Vock András 1:15:18 mp
U17, lány
3. Bungyis Panna 1:36:32 mp
U17, fiú
2. Feldhoffer Bálint 1:05:09 mp
3. Tóth Márkó 1:11:02 mp
elit, férfi
DNF Petró Szabolcs
közép táv
elit, férfi
10. Kenesei Benjámin 2:43:49 mp
hosszú táv
elit, férfi
5. Vock Mátyás 3:09:20 mp
DNF Sylvester Balázs
Master1, férfi
1. Burgermeister Balázs 2:53:29 mp

Gratulálunk!