Csömöri Bringafesztivál A-tól Z-ig

Mit kell tudni a Csömöri Bringafesztiválról és mik a legérdekesebb tudnivalók a rendezvénnyel kapcsolatban? Az ABC betűinek segítségével összeszedtük a legfontosabb információkat!

A, mint alapítók
Fábri István csömöri polgármestert az ország egyik legjobb klubjának számító Cube-Csömör vezetőedzője, Valter Tibor kereste meg 2012-ben egy bringaverseny ötletével. Az ötlet egyből megtetszett, de komoly támogatást csak úgy adott az önkormányzat, ha ez nem csak egy versenysport esemény lesz, hanem egyúttal nagyléptékű tömegsport rendezvény is, igazi fesztivál hangulattal.

B, mint BikeSafe
A Csömöri Bringafesztiválon mindenkinek lehetősége lesz ingyenesen regisztrálnia a kerékpárját a BikeSafe program keretében, amely biztonságot és védelmet nyújt a tulajdonosnak és a rendőrség számára is hozzáférhető! Kapcsolódó cikkünk ide kattintva olvasható!

C, mint címvédők
A 2015. júliusában Sopronban rendezték az ob-t, ahol Parti András győzött a férfi elit kategóriában, nem meglepő, mert így van ez már egészen 2010 óta. A hölgyeknél Benkó Barbara, U23-ban a csömöri Dina Márton, U19-ben pedig Kapott Szonja és a szintén csömöri Valter Attila nyert.

Cs, mint Cseuz
A 2015-ös kistérségi körtúrán írta alá azt a megállapodást Fábri István polgármester és Cseuz László, melynek értelmében a Csömöri Önkormányzat is támogatja a biciklifanatikust a riói ötkarikás játékokra való felkészülésben. A 72 éves sportembernek ez már zsinórban a hetedik olimpiája lesz! Interjúnk ide kattintva olvasható!

D, mint dedikálás
A Bringafesztivál keretében július 16-án szombaton, 18 órától író-olvasó találkozó és dedikálás lesz, ahol a közismert író, Nógrádi Gábor mutatja be az Ellopták a biciklimet! című könyvét a Bulgárkertben. Kapcsolódó cikkünk itt!

E, mint eredményhirdetés
Az ob legjobbjai egy teljes évig kiérdemlik a magyar bajnoki trikót, amit majd a dobogón vehetnek át a verseny végén, de egyéb ajándékok és elismerések is várnak rájuk - érdemes tehát minél eredményesebben szerepelni a különböző kategóriákban.



F, mint fotópályázat
A nagy sikerre való tekintettel, idén is meghirdettük a nyári Bringafesztiválhoz köthető fotópályázatunkat, amelyre kizárólag a 4. Csömöri Bringafesztiválon készült fotókat várjuk a program bármely kerékpározással kapcsolatos mozzanatáról, vagy résztvevőjéről. Részletek itt!

G, mint görgős pad
A mini 5próba részeként több sportág játékos kipróbálására is lehetősége nyílik a kicsiknek és a nagyoknak: kétségtelenül az egyik legérdekesebb a kerékpározás görgős padon, helyből távolugrás, szökdelés, ugrókötelezés, ergométeres evezőpad 300 méteren.

Gy, mint gyerekprogramok
Izgalmas programokkal várjuk a legfiatalabbakat, hiszen többek között kerékpáros ügyességi pályával, Apacuka-koncerttel, rajzversennyel, kézműves sátorral (bringafesztiválos medálkészítés zsugorka fóliából, gyöngyfűzés, gumikarkötő készítés, papírvirágból dekoráció készítés) és cirkusszal is találkozhatnak a rendezvény területén.

H, mint helyszín
Évről évre Csömör egyik festői része, a patakparti Bulgárkert ad otthont a Bringafesztiválnak, 2016-ban ráadásul kifejezetten történelmi eseményre kerül sor, hiszen a település történetében ez az első ob. A pálya karbantartása is befejeződött, hogy a versenyre a legjobb formáját mutassa a rangos mezőnynek.

I, mint istentisztelet
Július 17-én vasárnap várunk mindenkit az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő evangélikus kerékpáros áhítatra, melyet a csömöri evangélikus templomban tartunk 10.30-tól! Minden további információ itt!

J, mint jókedv
A szervezők minden megtettek és mindent meg is tesznek, hogy mindenki arcán ott legyen a mosoly a fesztiválon. Azt szeretnénk, ha minél többen lennénk a Bulgárkertben: gyermekek és idősebbek, versenyzők és szurkolók egyaránt. Amit senki ne hagyjon otthon: az a jókedv!

K, mint körtúra
A Csömöri Bringafesztivál első, szombati napján várjuk a kistérségi körtúrához csatlakozókat. A táv kb. 68 km, de szakaszolható, így hobbibringások is bevállalhatják, indulás 8 órakor a Béke térről, visszaérkezés 18 óra körül a Bulgárkertbe, ahol friss lecsóval várjuk a megfáradt túrázókat. Íme, a részletes program!

L, mint látvány
Aki járt már korábban a Bringafesztiválon, tudja milyen elképesztő látványelemekkel tűzdelt bemutatók várnak rá, akár a Triál Show-ra, akár a BMX Dirt Jump Show-ra gondolunk. A vasárnapi programok során többször is megcsodálhatóak a "fellépések", nem érdemes kihagyni!

M, mint mountainbike
A MTB nemzetközi története, egészen pontosan a cross-country olimpiai formája (XCO) az Egyesült Államok nyugati partvidékéről indult világhódító útjára az 1970-es évek végén és a 80-as évek elején. Ahogy globálisan egyre népszerűbb lett a sportág, úgy alakultak meg a szövetségek a világon, 1990-ben pedig az UCI (Union Cycliste Internationale, azaz Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) az első világbajnokságot is megrendezte, majd a sportág bekerült az 1996-os atlantai olimpia programjába. A Magyar Mountainbike Szövetség 1993. február 21-én a Magyar Kerékpáros Szövetség önálló sportági szakszövetségeként alakult meg Fóton.



N, mint nevezés
A versenyen nem lesz helyszíni nevezésre lehetőség, az igazolt bringások a nevezést az ODIN rendszerben 2016.07.15. éjfélig tudják megtenni, a többi kategória (Sport, 5próba Rióba) indulói a BRINGAFESZT saját online nevezési felületén nevezhetnek!

O, mint olimpikonok
Az ob rajtjánál ott lesz Parti András kétszeres olimpikonunk és riói indulónk, de rajta kívül csömöri olimpikon vendégeink is lesznek. Németh Károly (asztalitenisz) és Vépi Péter (labdarúgás) sportáguk legendájaként kaptak meghívást a fesztiválra, vasárnap 14.45-től ők állnak a színpadon.

Ö, mint ötpróba Rióba
A Bringafesztivál is bekapcsolódott az Ötpróba Rióba programsorozatba, így a július 17-i eseményen is értékes pontok gyűjthetőek. A fődíj egy kétszemélyes olimpiai utazás! Íme, a részletek!

P, mint pumpapálya
A Bulgárkertben lévő csömöri "pumpapálya" sok helyi kerékpáros kedvence. A kultikus hely megalkotója, Pichler Róbert és csapata idén is komoly meglepetésekkel készül. A vele készült interjúnk ide kattintva olvasható!

R, mint RonyaBike
A kerékpárokra rendszeresen ráfér a karbantartás, erre is remek alkalom a Bringafesztivál: a RonyaBike ingyenes gyorsszervíz sátrában szerelők segítenek elhárítani a technikai problémákat, de akár a Decathlon-sátorba is betérhetsz, ahol self service pont vár.

S, mint Sopron
A magyar bajnokságnak először ad otthont Csömör, tavaly, 2015-ben Sopronban volt a finálé, a "hűség városától" vettük át a rendezés jogát, de előtte is megyeszékhelyeken vagy nagyvárosokban szervezték meg a döntőt.

Sz, mint szervezők
Hónapok óta zajlik a munka a háttérben, hogy a július 16-17-i hétvégén minden a terveknek megfelelően történjen a Bulgárkertben. A programok szervezéséért felelősök, a sportszakmai szakemberek, és a kommunikációs háttércsapat mellett rengetegen segítik a folyamatok gördülékennyé tételét. Mindenkinek köszönjük a fáradozását!

T, mint történet
Csömörnek történelmi esemény az idei ob, hiszen még nem rendezhettünk ilyen rangos eseményt a településünkön. De hol voltak eddig finálék a sportág hazai története során? Ob-történeti összefoglalónkat itt olvashatják!



U, mint ugrató
Tovább szépült a Bringafesztiválnak otthont adó Bulgárkert és környéke: az MTB XCO ob-döntőre elkészült többek között a vadonatúj ugrató is, így még látványosabb futamokra van kilátás.

Ü, mint ügyességi pálya
A gyerekeket egész nap várja majd a biciklis ügyességi pálya, de a pumpapálya is remekül fejleszti a koordinációs és technikai alapokat a nyeregben. Több lehetőség is lesz tehát, hogy csiszolgassuk a tudásunkat.

V, mint Valter
A fesztivál "atyja", egyik életrehívója, Valter Tibor, aki a Cube-Csömör vezetőedzőjeként és magyar szövetségi kapitányként tesz rengeteget a MTB sportág hazai fejlesztéséért, népszerűsítéséért.

Z, mint zenekarok
Népszerű együttesek színesítik a IV. Csömöri Bringafesztivál zenei palettáját: a gyerekek körében közkedvelt Apacuka mellett, a jazz-rock műfajban elismert Kaméleon és a Káosz Központ is fellép. A zenekarok bemutatkozója itt!

Zs, mint zsonglőrök
Ahogy azt megírtuk, a gyerekprogramok között zsonglőrbemutató is vár a lurkókra a cirkusz mellett, így biztosan senki sem fog unatkozni, aki ellátogat a fesztiválra! Találkozzunk szombaton a kistérségi körtúrán és vasárnap a fesztiválon!