Jó erőben kezdte az évet

Spanyolországban került sor Valter Attila idei első országúti kerékpáros versenyére. A Groupama-FDJ csömöri bringása a Valenciai Körversenyen összetettben a 24. helyen végzett!


Az öt szakaszból álló valenciai körversenyen háromszor is a mezőnnyel ért célba, a királyetapon pedig bekerült a nap szökésébe a csömöri Valter Attila. A szakadárok legnagyobb előnye három perc környékén tetőzött, olimpikonunkat az utolsó hegyen érte be a főmezőny. Összességében elégedett lehet az idei első versenyével, jól hangolt a szezon további erőpróbáira.

- Tudtuk, hogy nehéz lesz bekerülni a nap szökésébe, de ez volt a tervünk, próbálkozni akartunk. Jó volt ebben az elmenésben ott lenni, lényegében az utolsó öt kilométert leszámítva ismertem az utat, hisz rengeteget edzettem már erre. A mindent eldöntő emelkedő lábához érve már csak egy perc körüli volt az előnyünk, Tratnik támadott, s bár végig jó erőben voltam, nem ez volt az a nap, amikor győzni lehetett - nyilatkozta Valter Attila a francia klub honlapján.

Valenciai körverseny 2022, országúti kerékpárverseny, Spanyolország
csömöri eredmények
február 2. (szerda): 1. szakasz, (167 km)
51. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:19:48 mp +3:16 mp h.
február 3. (csütörtök): 2. szakasz, (172 km)
37. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:09:51 mp - a győztessel azonos idővel
február 4. (péntek): 3. szakasz, (155 km)
21. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:04:28 mp +2:11 mp h.
február 5. (szombat): 4. szakasz, (193 km)
36. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:32:17 mp - a. i.
február 6. (vasárnap): 5. szakasz, (92 km)
35. Valter Attila (Groupama-FDJ) 1:55:49 mp - a. i.
az összetettben:
24. Valter Attila (Groupama-FDJ) 19:02:11 mp +5:26 mp h.

Gratulálunk!