Egy év kihagyás után visszatért a cyclocross élet Kazincbarcikára, a XI. KolorCross Magyar Kupa-futamon két csömöri bringás tehetség is a dobogó második fokára állhatott fel.

A Magyar Kupa-sorozat első fordulójában Kazincbarcikán gyűlt össze a cyclocross (terepkerékpár) mezőny, a korábbiakhoz képest egy megújult pálya várta a bringásokat a már megszokott parkban. Az idei évben bekerült egy kemény, köves emelkedő a nyomvonalba, amiről egy technikás lejtő vezetett le és egy homokbányás kis kör is színesítette a nyomvonalat. Száraz, kellemes idő várt a versenyzőkre, mivel jelentős mennyiségű csapadék nem esett az elmúlt hetekben így a pálya is száraz volt, ami a két évvel ezelőttihez képest teljesen más hangulatot kölcsönzött a versenynek, nem kellett csúszni-mászni a sárban, cipelni a bringát, mindössze a dupla palánknál kellett leszállni a kerékpárról, feltéve, ha elég ügyes és erős az ember. Két csömöri indulónak szoríthattunk a versenyen, U19-ben Takács Valent Márk, míg a felnőttek között Sylvester Balázs állhatott fel a dobogó második fokára.
Cyclocross Magyar Kupa 2021, Kazincbarcika
csömöri eredmények
U19, férfi
2. Takács Valent Márk 41:38 mp
elit, férfi
2. Sylvester Balázs Tibor 1:05:46 mp
Gratulálunk!