Győztesek az összetettben

A PCCC Csömörön megrendezett nemzetközi hegyikerékpáros versenyének eredményhirdetése mellett, az összetett legjobbjainak kihirdetésére is sor került a Bulgárkertben.


Idén is sűrű évük volt a hegyibringásoknak: számos XCO Magyar Kupa-futam és a csömöri XCO országos bajnokság is megrendezésre kerülhetett a szakágban. Az MK-sorozat Törökbálinton indult, Zalaegerszegen folytatódott, majd Nagykanizsán és Miskolcon is rendeztek egy fordulót és végül Csömörön zárult - így itt rendezték az összetett eredményhirdetését is. A Cube-Csömör legjobbjai az összetettben is brillíroztak: az U19-eseknél Takács Valent Márk 750 pontjánál senki sem szerzett többet, a Master1-ben pedig makulátlan mérleggel tudott nyerni Burgermeister Balázs! Az öt csömöri második helyet a felnőtt férfiaknál induló Szatmáry András, a hölgyeknél remeklő Schmidel Regina, az U17-ben szereplő Feldhoffer Bálint és Bungyis Panna, illetve a Master3-as Németh Zoltán szerezte. A maratoni szakágban Schmidel a második, míg Szatmáry az első lett a felnőtteknél! Büszkék lehetünk!

MTB XCO Magyar Kupa 2021
összetett csömöri eredmények:
U9, fiú
10. Sipos Dáriusz Deli 371 pont
12. Sipos Nesztor Dante 327 pont
U11, fiú
8. Urbán Vilmos 496 pont
10. Sipos Borisz Ali 459 pont
11. Bakos Dominik Isua 441 pont
12. Burgermeister Bence 340 pont
26. Demeter Vencel 15 pont
U13, fiú
7. Vona Márton Gábor 571 pont
10. Szalay Boldizsár 463 pont
12. Jánosi Ákos 355 pont
16. Végső Bence 286 pont
18. Burgermeister Olivér 275 pont
23. Simon Márk 185 pont
U15, fiú
4. Vock András 662 pont
U17, fiú
2. Feldhoffer Bálint 956 pont
6. Petró Szabolcs 494 pont
12. Tóth Márkó 406 pont
U17, lány
2. Bungyis Panna 880 pont
U19, férfi
1. Takács Valent Márk 750 pont
elit, férfi
2. Szatmáry András 630 pont
7. Vock Mátyás 270 pont
20. Sylvester Balázs 90 pont
elit, nő
2. Schmidel Regina 450 pont
Master1, férfi
1. Burgermeister Balázs 1000 pont
Master3, férfi
2. Németh Zoltán 880 pont

MTB XCM Magyar Kupa 2021
összetett csömöri eredmények:
elit, férfi
1. Szatmáry András 2600 pont
11. Vock Mátyás 1210 pont
17. Kenesei Benjámin 832 pont
elit, nő
2. Schmidel Regina 1000 pont
Master1, férfi
6. Burgermeister Balázs 1300 pont
Master2, férfi
38. Ráduly Csaba 375 pont

Gratulálunk!