Barátok közt az Alpokban

Az országúti bringások Alpesi körversenyén a csömöri Valter Attila a zárónapon a magyarok és a Groupama-FDJ versenyzői között is a legjobb volt. Összetettben a 27. helyen zárt.


A 2.Pro besorolású Alpesi körversenyen bivalyerős mezőny gyűlt össze, ebben pedig többek között három magyar tehetség is helyet kapott: a csömöri Valter Attila mellett a korábban Valter Tibor kezei alatt fejlődő Dina Márton és az EOLO-Kometa csapatában szereplő másik honfitársunk, Fetter Erik. Attila aktívabban, jobb "lábakkal" kezdte a versenyt, mint a korábbiakat, az utolsó, innsbrucki emelkedőn akciózott is, s bár érdemben elszakadnia nem sikerült, bizonyította, hogy jó formában várja a viadal folytatását. Az első nap végén a 74. helyen gurult át a célvonalon, de időeredménye a győztessel azonos volt. A második etapon ugyan az 54. lett, de bő hatperces hátrányt szedett össze. Az Imst és Naturns közötti 162 kilométeres szakaszon a második nagyobb boly tagjaként ért célba, szűk kétperces hátránnyal. A negyedik napon Attila, többek között gyerekkori barátja, az egykoron Csömörön bringázó Dina Márton társaságában részt vett a nap szökésében, több, mint 100 kilométert tekertek a mezőny előtt, majd a Boniprati-hegyen szakadtak le. A csömöri sztár a 36. helyen futott be, az összetettben tovább javította pozícióját. A zárónapon a magyarok és az FDJ-sek közül is Attila érte el a legjobb eredményt, 40 másodperces hátránnyal a 19. helyen végzett, ezzel összetettben előrelépett a 27. helyre (Fetter a 25., Dina a 90. lett). A pontversenyben a 7., míg a fiatalok különversenyében az 5. legjobbként zárta a viadalt! Büszkeségünk következő versenye a május 8-án rajtoló Giro d'Italia, amelyen zsinórban a második évben vehet részt!

- Tovább javul a formám, így nem szabad csalódottnak lennem - kezdte a verseny utáni értékelését Valter Attila. - A negyedik szakasz során nagyon sokat dolgoztam, de paradox módon sokkal jobban éreztem magam utána. A zárónapon nagyon jól mozogtam a mezőnyben, de a legrosszabbkor álltam félre. Szerencsére Tobias Ludvigsson velem volt, és felvitt a pelotonra. Az utolsó két hegy nehéz volt, de a lábaim jók voltak, bár egy kis agresszivitás hiányzott ahhoz, hogy végül jobb helyen zárjak. Mindenesetre nagyon jó volt újra együtt versenyezni a srácokkal és egy kicsit jobban megismerni őket.

Alpesi körverseny 2021, országúti kerékpárverseny, Olaszország
csömöri eredmények
április 19. (hétfő): 1. szakasz, Brixen-Innsbruck (140,6 km)
74. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:29:24 mp - a győztessel azonos idővel
április 20. (kedd): 2. szakasz, Innsbruck-Feichten im Kaunertal (121,5 km)
54. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:23:43 mp +6:01 mp hátrány
április 21. (szerda): 3. szakasz, Imst-Naturns (162 km)
72. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:06:22 mp +1:57 mp h.
április 22. (csütörtök): 4. szakasz, Naturns-Valle del Chiese (168,6 km)
36. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4:43:57 mp +4:15 mp h.
április 23. (péntek): 5. szakasz, Valle del Chiese-Riva del Garda(120,9 km)
19. Valter Attila (Groupama-FDJ) 3:04:18 mp +40 mp h.
az összetettben:
27. Valter Attila (Groupama-FDJ) 18:47:44 mp +11:38 mp h.

Gratulálunk!