Felállt a bukás után

Megjárta a poklot a Yorkshire-ban megrendezett országúti kerékpáros vb-n a csömöri Valter Attila, aki az U23-as időfutamon hatalmasat bukott, de végül a mezőnyversenyen is bizonyított.


Ismét magára irányította a bringásvilág figyelmét a csömöri Valter Attila (a képen balról a második), aki az év egyik legnagyobb szerencsés kimenetelű bukását produkálta az idei országúti kerékpár-világbajnokság férfi U23-as időfutamán. A szakadó esőben nagyjából 50 métert csúszott a fenekén az esést követően, de maradandó sérülés nélkül megúszta, sőt hősiesen befejezte a futamot a tartalékkerékpárral - végül az 54. helyen zárt.

- Voltam már jónéhány extrém helyzetben, de ez ma olyan volt, mintha egy úszómedencében kerékpároztunk volna - elemezte a történteket Attila. - Belementem egy lyukba, ami tele volt vízzel, nem láttam előre a lyukat. Nagyon gyorsan mentem a bukás előtt, szerintem még sosem estem ekkorát. Óriási szerencsém volt, hogy nem lett komolyabb sérülés és egyben beértem a célba.

Ilyen előzmények után szállt vissza a bringára Attila az U23-as mezőnyfutamon, ahol 192 kilométer és 1766 méter szintkülönbség várt a mezőnyre. A futam végletekig izgalmas volt, sok bukás tizedelte a mezőnyt, 60 kilométerre a céltól egy 4 kilométeres hosszú emelkedőn Valter húzta meg többször a tempót, melynek köszönhetően utólérték az addig szökésben lévő 10 fős élbolyt. A hegytetőn fújó erős oldalszél miatt a norvégok irányításával megszakadt a sor, az utolsó kört egy perc hátrányban kezdték meg Valterék és a célig nem is érték be a bolyt. A bukás után is nagyot ment tehát Valter, a legjobb magyarként fejezte be a versenyt, de ez a 31. helyre volt most elég.

Országúti kerékpáros világbajnokság, Yorkshire, Anglia, 2019
csömöri eredmények
időfutam, U23 férfi
54. Valter Attila 46:10.19 mp +5:39.77 mp
mezőnyverseny, U23 férfi
31. Valter Attila 3:56:54 mp +3:02 mp

Gratulálunk, Attila!