Hatodik az Eb-n a magyar csapatváltó!

Az olaszországi hegyikerékpáros Európa-bajnokság első napján Magyarország a hatodik helyen végzett csapatváltóban. A nagyszerű eredményhez a csömöri Valter Attila is hozzátett!


Július 27. és 30. között került megrendezésre az olaszországi Darfo Boario Termében a hegyikerékpáros Európa-bajnokság, melyen szép számmal képviselték hazánkat a szakág legjobbjai.

Az első napon a csapatváltóra került sor. A magyar válogatott a júniusi Csömöri Bringafesztiválon is bizonyító Benkó Barbara, Buzsáki Virág, Dina Márton, Fetter Erik és Valter Attila alkotta ötössel vágott neki a négy kilométeres körpályának. A váltóverseny lényege, hogy a csapattagok mindegyike egy kört teljesít tömegrajttal indulva, majd egymást váltva a rajt-cél területen.

Az Európa-bajnoki címet végül nagy fölénnyel, közel egy perces fórral nyerte Svájc (Filippo Colombo, Andri Frischknecht, Linda Indergand, Alessandra Keller és Joel Roth) csapata, megelőzve Dánia és a házigazda Olaszország legjobbjait.

A magyar csapat 2 perc 49 másodperc hátránnyal az előkelő hatodik helyen végzett, többek között olyan nemzeteket maga mögé utasítva, mint Franciaország, Lengyelország vagy Spanyolország.

A junior fiúk versenyében öt kör várt a mezőnyre a négy kilométeres körpályán, itt Kádi Tamás Benjamin révén voltunk érdekeltek, aki közel hét perc hátránnyal ért célba a 33. helyen. Az U23-asoknál hat kört kellett megtenni, Valter Attila egy kör hátránnyal a 42., míg Dina Dániel szintén körhátránnyal a 43. helyen zárt.

Hegyikerékpáros Európa-bajnokság 2017
Darfo Boario Terme, Olaszország

a csömöri bringások eredményei:
6. Magyarország csapatváltó (Valter Attila)
Junior:
33. Kádi Tamás Benjamin 1:06:09.90 - 6:52 hátrány
U23:
42. Valter Attila -1 kör hátrány
43. Dina Dániel -1 kör hátrány

Gratulálunk a remek eredményekhez!