Aranymorzsák a bajnokoktól

Háziversennyé alakították a magyarok az MTB XCO C2 Csömör Nagydíjat, hiszen mindössze egyetlen külföldi induló érte el a dobogót a közel 200 rajthoz álló bringás közül. Aranymorzsák.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, idén nemzetközi versenyre készülhettek az V. Csömöri Bringafesztiválon induló bringások. A horvát, román, szlovák és ukrán rajthoz állók mellett kazahok is neveztek a C2-es futamra - az érmeket azonban egy kivételtől eltekintve a magyarok vihették haza. Nézzük, hogyan élték meg a legjobbak a vasárnapi versenyt!

- Magamat is megleptem ezzel az eredménnyel - ért fülig a szája Dina Mártonnak, az Elit futam győztesének. - Nem igazán számítottam rá, hogy nyerhetek, mert tudtam, hogy Parti Andris nagyon erős, én pedig azt hittem, hogy fáradtabb vagyok, de végül jól jött ki a lépés. Szeretem a meleget, nekem nem okozott gondot a tikkasztó időjárás, locsoltuk magunkat a kiszáradás ellen, ezzel szerencsére nem volt probléma. Úgy érzem valami elkezdődött, remélem számomra a folytatás is hasonló lesz!

- Ezen a napon ennyi volt bennem, nagyon jól jött a két fiatal riválisom, Marci és Attila is, akik bitang erősek voltak - kezdte az ezüstérmes Parti András. - A második hellyel sem lehetek elégedetlen, mert hiába próbáltam támadást indítani, visszaverték, újabbat indítottak és nekem kellett kapaszkodnom. Nem fekszik nekem ez a pálya különösebben, ez a párás, fülledt idő meg főleg, így tényleg úgy érzem, hogy összességében boldog vagyok a helyezésemmel.

- Igyekeztem a maximumot nyújtani, szerettem volna hazai pályán győzni és megköszönni Csömörnek ezt a rengeteg támogatást, amit a versenyhez nyújtottak - fogalmazott a csömöri bronzérmes Valter Attila. - Ezúttal a harmadik helyre futotta, elsőévesen tulajdonképpen ez nem rossz eredmény, legalább van hova fejlődnöm. Jó verseny volt, ha jól láttam az első körben pályarekordot mentünk, a párás idővel meg még így is jobban jártunk, mintha esett volna az eső. Már az első körben elszakadtunk a külföldiektől, utána meg sikerült dominálnunk a dobogóért harcolva.

- Nagyon szeretem ezt a pályát, de most úgy éreztem nehéz dolgunk volt, annyira fülledt volt a levegő az erdőben - mesélte a női győztes, Benkó Barbara. - Olyan volt, mintha egy szaunában tekertünk volna. Sokat nem aludtam előző éjszaka, mert az edzőm esküvőjére voltunk hivatalosak, amit semmiképp sem akartam kihagyni, úgyhogy rendhagyó módon most bulival hangoltam. Előtte azért sokat edzettem a héten, mert a Világkupákra és az Európa-bajnokságra is készülök, jó lenne valami nagyot alakítani!